
Csoportokat speciális árakkal és feltételekkel szolgálunk ki
Minden, amit a csoportos foglalásról tudnia kell
Gyakran előfordul, hogy utazásunkat nem a párunkkal, nem szűk családban vagy baráti körben; hanem népesebb táborral szeretnénk megvalósítani. Amennyiben az utasok száma (általában) eléri vagy meghaladja a 9 főt, csoportról beszélhetünk, és mint ilyen speciális foglalási procedúra alá eső kategóriának minősül.
Az utazások bázisát képező szolgáltatások, vagyis a repülőjegy és a szállás is az adott csoport igényeinek megfelelően kerül lekérésre. A légitársaságok többsége, illetve a szállásadók minden esetben speciális; az egyéni foglalóknál lényegesen kedvezőbb tarifát ajánlanak csoportok részére. Az igénybevétel feltételei minden szolgáltatás esetében eltérnek a szokásostól, ezek is kedvezőbbek a megszokottnál, így lehetőség van időarányosan a csoport számának avagy a résztvevők neveinek változtatására is.
A kiegészítő szolgáltatások (autóbérlés, városnéző programok, belépők, transzferek, utasbiztosítás) is a szolgáltatóhoz intézett lekérés alapján működik, az árak és feltételek itt is minden esetben egyediek lesznek.
A különböző szolgáltatások csoportos árait minden esetben lekérés után tudjuk publikálni, ezért minden esetben forduljon Ügyfélszolgálatunkhoz az élerhetőségeink valamelyikén.
Üzleti (céges, incentive) csoportjainknak további kedvezményeket biztosítunk, regisztrált felhasználóink az "Üzleti Utaztatás" menüpont alatt kérhetnek ajánlatot, ha még nem regisztrált partnerünk, ugyanitt megteheti bármikor.

A lekérés menete:
Amint eljutattja hozzánk ajánlatkérését, mi felvesszük a szolgáltatóval a kapcsolatot.
Minél pontosabban határozza meg a csoport létszámát (minimum és maximum megjelölésével) és az utazás dátumát, annál pontosabb árat tudunk eszközölni.
Ajánlatunkat minden esetben az Ön kérését követő 24, de legkésőbb 72 óra elteltével megküldjük, az ott feltüntetett árak a vállat határideig garanciálisak.
Mivel széles partneri kapcsolatokkal rendelkezünk minden esetben meg fogjuk találni az Ön számára a legkedvezőbb megoldást, legyen szó bármilyen szolgáltatásról.
Ajánlatunk konkrét járatokra és szállodákra vonatkoznak, figyelembe véve a szezonalitást, a kapacitást és a preferenciákat; minden esetben tartalmazzák a pontos árat, a foglalás menetét és a feltételeket. Kérjük ezeket minden esetben tanulmányozza és kérdés esetén forduljon Ügyfélszolgálatunkhoz!
Amennyiben a csoport létszáma a foglalás és a jegykiállítás között kevesebb, mint 9 főre fogyatkozik, az ajánlat automatikusan érvényét veszti és a továbbiakban a foglalás egyéni kérésnek tekintendő, ennek megfelelően módosul az ár és a feltétel is.
Az ajánlat elfogadásával Ön kötelezi magát a fizetési határidők betartására, az időben történő adatszolgáltatásra és elfogadja a feltételeket.
Várjuk szerettel a lekéréseket:
A Mixmytrip csapata
Keresse ügyfélszolgálatunkat hétfőtől péntekig 09:00 - 17:00 óra között az alábbi elérhetőségek bármelyikén:
Telefon: 06 (1) 788-11-00
Fax: 06 (1) 788-11-10
Email: info@mixmytrip.hu
Imperial RomeEnjoy Rome arriving at Piazza Venezia with its impressive monument dedicated to King Victor Emanuel II and the unknown soldier,...»
Illuminated RomeDiscover some of the main monuments of the Eternal City in the romantic atmosphere of times past. Some of the sights you...»
Budapest city tour (3 hours) and Parliament visitDiscover Budapest, one of the most beautiful cities in the world and its breathtaking Parliament. Take a look at Gell»
Grand city tourDiscover Budapest, one of the most beautiful cities in the world. Take a look at Gell»
Buda TourThe tour starts at the Chain Bridge, passing by the Parliament, across the Danube on Margaret Bridge and drive over to Buda....»
City TourStart the tour from the Chain Bridge. First, you will be driven passed the Margaret Bridge and driven over to Buda. There...»






